Az októbert akár a búcsúzás hónapjának is kinevezhetnénk. Fájó szívvel, de búcsút intünk a melegebb hónapoknak, és egyúttal magunkhoz öleljük az őszt. Hogyan is készíthetnénk fel magunkat, no meg persze az otthonunkat erre az időszakra, ha nem egy alapos szelektálással?

A lomtalanításnál több dolgot is érdemes észben tartani – ezeket gyűjtöttük most össze. Legyen a szelektálás szórakozás, ne pedig csak nyűg!

Megkönnyíthetjük a saját dolgunkat, ha a nagyobb, csomagolást nem kívánó holmik átnézésével kezdjük. Gondolunk itt azokra a tárgyakra és bútorokra, amiket ritkán vagy egyáltalán nem használunk. Ha van elfekvőben néhány szekrény, polc, szék, esetleg szőnyeg, ami már nem használható, ráadásul sok helyet is foglal, gyorsan szabaduljunk meg tőlük!

Nézzünk át mindent szekrényt, eldugott zugot, és selejtezzük ki azokat a ruhaneműket, kabátokat, cipőket és ágyneműhuzatokat, amiknek már nem vesszük hasznát! Ősszel egyébként is érdemes átnéznünk a gardróbot, hiszen a nyári ruhákat elpakolva könnyen helyet csinálhatunk a melegebb holmiknak.

Ősszel az olyanokat is érdemes kihajítanunk, mint az újságok, a szórólapok, az edények és az üvegek. Így nagy helyet csinálhatunk a hálószobában, a nappaliban, a konyhában, sőt a kamrában is. De ugyanúgy érdemes körülnézni a padláson és a garázsban is, hátha ott is akad néhány „haszontalan” gyűjtemény.

4-8 m3-es konténerek cégünknél

Nálunk a megrendelő választja ki, hogy mekkora méretű konténerre van szüksége. Természetesen szívesen segítünk, amennyiben minden információt megkapunk. Fontos tudnunk a hulladékok mennyiségét, illetve milyenségét (pl. ruhaneműk, építési törmelék stb.).

Amik nem kerülhetnek a hulladék konténerbe

Azért, hogy elkerüljük a környezetszennyezést, és betartsunk minden előírást, jó ha tisztában vagyunk azzal, hogy mik azok az anyagok, amik semmi esetre sem kerülhetnek bele egy sittes konténerbe.

A háztartásban számos olyan veszélyes anyag előfordul, amit külön, az előírásoknak megfelelően kell kezelnünk. Ilyenek a különböző akkumulátorok és elemek, a főzőolaj, a vegyszerek és növényvédő, illetve ápolószerek, a gyógyszerek, az izzók és az égők is. Ezeknek a kifejezetten erre a célra szánt hulladékgyűjtőkben a helyük, és akár mi magunk is gondoskodhatunk az elszállításokról, nem szükségszerű egy céget megbíznunk a feladattal.

A konténer rendelés árak után érdeklődne, vagy már ma kölcsönözne tőlünk?
Lépjen velünk kapcsolatba elérhetőségeink egyikén!

Elérhetőségeink
E-mail cím: sittkonteneres@gmail.com
Telefonszám: +36/70-368-58-24

Konténer rendelésért hívjon! +36 70 368-5824

Previous Next
Close
Test Caption
Test Description goes like this
Hívjon most!