A konténer rendelés folyamata kétféleképpen zajlódhat. Elhelyezhetjük a tárolót a saját tulajdonú területünkön, de szükség szerint az önkormányzat birtokában lévő területeken is (az utcán, a parkban). Míg az előbbi folyamat esetében nincs különösebb teendőnk, úgy az utóbbi alapos utánajárást igényel, engedélyeztetnünk kell, és plusz költséget is vonhat maga után.
A területfoglalási engedélyről
Ha biztosak vagyunk benne, hogy a konténert csak közterületen tudjuk elhelyezni, akkor mindenképpen területfoglalási engedélyre lesz szükségünk. Érdemes az ehhez kapcsolódó ügyintézést maximum a lerakást megelőző héten elintéznünk. Ha lehetőségünk van rá, már egy hónappal az elhelyezés előtt kapcsolatba léphetünk az illetékes önkormányzattal. /Bizonyos szerveknél gyorsított eljárásra is lehetőségünk van/.
A területfoglalási engedély tulajdonképpen egy egyszerű formanyomtatvány, amit mi (a konténert bérlők) töltünk ki és nyújtunk be az önkormányzat felé. A dokumentumon szereplő adatok között fel kell tüntetnünk a pontos helyszínt, annak méretét, és a konténer bérlés teljes időtartamát is. Különösen fontos, hogy tartsuk magunkat a formanyomtatványon szereplő adatokhoz, mert így elkerülhetjük, hogy bírságot kapjunk. /Pl., ha máshová helyeztetjük a konténert, mint ami az engedélyen szerepel, pénzbeli büntetésre számíthatunk./
A területfoglalási engedély kikérése a legtöbb esetben költséggel jár. Kerületenként eltérhetnek a díjszabások, ezért célszerű pontosan tájékozódni a helyi önkormányzatnál. Egyes szerveknél ügyintézési díjat is felszámolnak a helypénz mellett. /Értelemszerűen minél hosszabb időre bérelünk konténert, annál nagyobbra rúghatnak a területfoglalási engedély költségei is./ Bérlőként tehát úgy járunk a legjobban, ha mindenre kiterjedő tájékoztatást kérünk az önkormányzat által szabott feltételekről és költségekről.
A helyszín teljes körű biztosítása
Ahogyan azt az elején már leírtuk, fontos, hogy pontosan ott helyezzük el a konténert, ahol azt a területfoglalási engedélyen megjelölték.
Jól tudjuk, hogy különösen Budapest belvárosában okozhat ez nehézséget a konténert bérlőknek. Javasoljuk, hogy az elhelyezést megelőző napokban kezdjék el megtisztítani és elfoglalni a szóban forgó területet, hogy a konténert szállító cég gond nélkül lepakolhassa a bérelt tárolót. A fennakadásokat elkerülendő érdemes a szomszédokat is bevonni a történésekbe.
Sitt konténer árak cégünknél
Mielőtt konténert bérel, határozza meg, hogy milyen mennyiségű hulladékról lesz szó! Ezt szem előtt tartva 4-8 m3-es konténereket bérelhet cégünktől (egyszerre egyet vagy többet is). Budapest minden kerületében dolgozunk, bárhol igénybe vehetők a szolgáltatásaink.
Kérjen tőlünk árajánlatot konténeres sittszállításra elérhetőségeinken!
E-mail címünk: info@sittkontener.hu
Telefonszámunk: +36/70-368-58-24