„A lomokat csak fel kell dobálni a konténerre, nem?”
„Hamar felszórunk mindent, maximum egy óra…”
„Szerintem mindegy, hogyan rakjuk a szemetet, csak férjen el!”

Sokan azt gondolják a konténeres szemétszállításról, hogy nem nagy ördöngösség. Ez így is van. Mégis hamar megüthetjük a bokánkat, ha kihagyjuk a képletből a munka megszervezését.

Mutatjuk, hogy mikre kell odafigyelni, ha sitt konténert bérlünk!

Szervezzünk okosan, rakodjunk biztonságosan!
Az első és legfontosabb, hogy ne feledkezzünk meg az engedélyekről, amit minden esetben a megrendelőnek kell megszerezni a hatóságoknál. Természetesen ha magánterületre tetetjük a sitt konténert, akkor ezzel nem kell foglalkozni – az engedélyeztetés csak a közterületi konténer elhelyezésre vonatkozik.

Még a konténer bérlés előtt döntsük el, hogy pontosan mekkora, és milyen konténerre van szükségünk. Cégünk odafigyel a megrendelők kényelmére, éppen ezért 4-8 m3-es konténereket bérelhet tőlünk hagyományos vagy lenyitható kialakítással. Utóbbi nagyban elősegíti, és meg is gyorsíthatja a fel- és lerakodás folyamatait.

Jelezzük előre, hogy csak egy típusú hulladékot, vagy vegyes hulladékot kívánunk a konténerbe rakni! Általánosságban ugyanis elmondható, hogy a bérlés olcsóbb lehet, ha például csak építési hulladék kerül a konténerekbe. A vegyes hulladékok esetében a költségeket a szemét átválogatása és az előkészítése emelheti.

És végül, de nem utolsósorban ügyeljünk arra, hogy a kibérelt konténert csak a pereméig pakoljuk meg! Alapvetően nem okozhat gondot, ha a peremen minimálisan túllóg a szemét, de egyéb esetben a szállítás biztonsággal nem vállalható. Menet közben kiszóródhatnak a hulladékok, veszélyeztetve ezzel a konténer közelében tartózkodók testi épségét.

Olcsó konténer árak a cégünknél

4-8 m3-es konténerekkel állunk a megrendelőink rendelkezésére. Bérelhetnek tőlünk hagyományosan fentről pakolható és lenyitható oldalfalú konténereket is elérhető áron. Pontos költségvetéssel csak egy előzetes egyeztetést és igényfelmérést követően szolgálhatunk. Ezért kérjük, ha Ön is konténeres szemétszállítást rendelne, akkor lépjen velünk kapcsolatba mielőbb! Az őszi és a téli időszakokban a kölcsönzés folyamata gyorsabb lehet, tavasszal és nyáron azonban célszerű hetekkel előre jelezni a bérlési szándékot.

Konténer rendelés Budapesten

Konténer bérlés és konténeres szemétszállítás szolgáltatásunkat Budapest teljes területén igénybe veheti. Esetenként a főváros közvetlen közelében is vállalunk hulladék fuvarozást, de kérjük, ennek részleteiről mindenképpen érdeklődjön az alábbi elérhetőségek egyikén!

Elérhetőségeink
E-mail cím: sittkonteneres@gmail.com
Telefonszám: +36/70-368-58-24

Olvassa el régebbi bejegyzéseinket is:
Konténer árak
Konténer rendelés és sittszállítás – gyakori kérdések

Konténer rendelésért hívjon! +36 70 368-5824

Previous Next
Close
Test Caption
Test Description goes like this
Hívjon most!