A szeptemberről nekünk rögtön az indián nyár jut eszünkbe. Az a csodás időszak, amikor egy kicsit újra visszakaphatjuk a nyári napsütést, a szélmentes órákat és a kellemes hőmérsékletet. De aztán sajnos elkanyarodnak a gondolataink, és az is eszünkbe jut, hogy milyen jó volna lomtalanítani és persze ehhez a konténer rendelés szolgáltatását igénybe venni…

Fontosabb munkák még a hideg előtt: a nemkívánatos hulladékok csak gyűlnek és gyűlnek, így van ez a nyár végén, az ősz elején is. A kisebb ház körüli munkálatok (pl. rendrakás a garázsban), az átépítési feladatok (a tetőfelújítás, a burkolás, a szigetelés) és a kerti munkálatok (pl. kertrendezés) egyaránt piszokkal járnak, és felesleges hulladékokat termelhetnek, amiket nincs hol tárolnunk, és csak útban vannak.

Ilyen esetekben érdemes a konténer bérlés mellett döntenünk, mert így gyorsan túladhatunk ezeken a hulladékokon, és nyugodtan, nem utolsósorban pedig elégedetten búcsúzhatunk el a nyártól.

Konténeres sittszállítás

Cégünktől 4-8 m3-es konténerek bérelhetők kedvező árakon egy vagy akár több napra is. Klasszikus és lenyitható konténereink is vannak, ha éppenséggel az a cél, hogy igazán könnyű legyen a pakolás. Sofőrjeink a szállításról azonnal gondoskodnak, szükség esetén pedig tanácsot is tudnak adni a pakolással kapcsolatosan. Igény szerint (és ha a hulladékok mennyisége is megköveteli) többször is fordulnak az üres konténerrel két cím között.

Konténeres szállítás szolgáltatásunk csak Budapesten elérhető, de ott minden kerületben vállalunk fuvarozást. Magánterületre engedély nélkül, közterületre kizárólag területfoglalási engedéllyel helyezhetjük le a konténereinket. Ezúton kérjük a megrendelőket, hogy ha közterületre kívánják elhelyeztetni a tárolót, akkor szerezzék be a szükséges engedélyeket ehhez a helyi önkormányzatnál!

Milyen típusú hulladékokat szállítunk?

  • vegyes hulladékokat és építési törmelékeket
  • könyveket, újságokat és zöldhulladékokat (ágakat és leveleket)
  • függönyöket, szőnyegeket, valamint kis- és nagybútorokat stb.

Konténer rendelés árak

Ha konkrétan tudjuk, mekkora konténerre lesz szükség, milyen hosszú időre szeretne a megrendelő kölcsönözni, illetve milyen hulladékot kell majd elszállítanunk, akkor könnyen összeállíthatjuk az árajánlatunkat. Kerületenként eltérő összegek jöhetnek ki, mert a megtett kilométerek is meghatározzák az árat, ezért ha az aktuális árakról informálódna, akkor kérjük, hogy kattintson a következő linkre: KONTÉNER RENDELÉS ÁRAK

A linken található árak nettó árak és tiszta sittre (beton, tégla, cserép, föld, vakolat) vonatkoznak. Cégünk VEGYES KONTÉNER SZÁLLÍTÁSSAL is foglalkozik, kérje árainkat telefonon, mivel ez a szállítandó anyagok összetételétől függ!

 

Ha további kérdései is vannak a konténer bérlés esetén vagy a díjszabásainkról, akkor az elérhetőségeinken felkereshet minket. Várjuk az üzenetét vagy a hívását!

Elérhetőségeink
E-mail cím: m.pal@interbridge-trade.hu
Mobil: +36/70-368-58-24

Olvassa el régebbi bejegyzéseinket is:

Konténer rendelés cégeknek

4m3, 5m3, 6m3, 8m3-es konténer

Konténer rendelésért hívjon! +36 70 368-5824

Previous Next
Close
Test Caption
Test Description goes like this
Hívjon most!